Zehnder Comfosystems
Hővisszanyerős szellőztető rendszerek

Rólunk

Tisztelt Érdeklődő,

köszönjük szépen érdeklődését.

Vállalkozásunk, a Kassai-Klíma Kft. sikerei a közel 30 év folyamatos szakmai fejlődésének és a kezdetektől fogva a sokoldalúan képzett Csapatának korrekt, alapos és előremutató szakmai munkájának érdeme. Projektjeink átölelik a teljeskörű ipari és lakossági klimatizálási, hőszivattyús fűtés-hűtés technikai, valamint szellőzéstechnikai rendszerek gépészeti tervezését, értékesítését, telepítését, beüzemelését, karbantartását, szervizelését. 2019-ben a Zehnder központi hővisszanyerős lakásszellőztető rendszerek közvetlen importőre lettünk. A projektirodánk a Magyar Mérnöki Kamaránál regisztrált, kamarai jogosultságokkal is rendelkező épületgépészeti tervező, épületenergetikai szakértő, okleveles gépészmérnökkel is rendelkezik. Büszkék vagyunk arra, hogy európai gyártóink világszínvonalú, innovatív, alacsony energiafogyasztású berendezéseinek, kiegészítő termékeinek hazai értékesítésében évről évre impozáns eredményeket értünk el, amit évente rangos kitüntetésekkel is díjaztak.

A cégünk a folyó projektek mellett már sok éve kiszolgál viszonteladó partnercégeket berendezésekkel, csővezetékekkel, szerelvényekkel. A partnerek gördülékeny kiszolgálása érdekében alapítottuk épületgépészeti nagykereskedéssel foglalkozó irodánkat és nagyméretű raktárépületünket. A viszonteladói értékesítéssel párhuzamosan ugyanakkor több partnercéggel is együttműködve folyamatosan folynak közösen gépészeti kivitelezések, projektmegvalósulások is. Ügyfeleink szeretnek hozzánk fordulni épületgépészeti tervezés ügyében is, mert kedvezőek áraink, viszonylag szűk határidőkkel dolgozunk, és a tervezett rendszer komplett gépészeti kivitelezésével, megvalósításával, karbantartásával és szükség esetén szervizelésével is foglalkozunk. Ezzel felelősséget vállalva a rendszer életciklusára átfogóan, kezdve a „mérnök tollából” még „papíron” kreált rendszertervtől egészen a már megvalósult rendszer üzemeltetését érintő szaktanácsadásig. Rendszergaranciát is biztosítunk, komplett gépészeti rendszer, és nem csak berendezés vásárlása esetén!

A kiemelt termékeink az alábbiak:

- Inter-Thermo elpárologtatók, hűtéstechnikai aggregátok, kompresszorok, vezérlők, alkatrészek,

- Kereskedelmi és technológiai ipari hűtéstechnikai berendezések,

- Komplett hűtőkamrák, hűtőházak, hőszigetelt kamratesttel, szerelési anyagokkal,

- Split, multi-split klímaberendezések, folyadékhűtők, fan-coil beltéri egységek (Daikin, Polar, Gree),

- Változó hűtőközeg-tömegárammal működő (VRV, VRF) központi klímatechnikai és levegő-levegő hőszivattyús rendszerek,

- Levegő-víz hőszivattyús fűtő-hűtő rendszerek,

- Komplett padlófűtés, fal és mennyezet fűtés-hűtés technikai rendszerek (PipeLife),

- Gépházak szükséges tartozékai, hidraulikai szerelvényei (csővezetékek, szivattyúk, HMV és puffertartályok),

- Lakásszellőztető berendezések és rendszerek (Zehnder, Helios).

Sokszínű termékpalettánkat megtekintheti a folyamatos fejlesztés alatt álló https://hfsz.hu vagy https://szellozteto-rendszer.hu honlapcímeken is. A Kassai-Klíma Kft. szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban is, nincs köztartozásunk!

Amennyiben bővebb információra / szakmai tanácsadásra van szüksége, mindenképpen vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal, személyesen, telefonon, e-mailen keresztül, akik szívesen állnak rendelkezésére.

Üdvözlettel: a HFSZ Csapata!

„Hűtés-Fűtés-Szellőzés”

Projektiroda, kivitelezés:

Cím: 1173 Budapest, Pesti út 256.

Matlékné Berkes Renáta – irodavezető:

Mobil: +36 20 380 4416

Horváthné Vas Krisztina – hűtéstechnikai értékesítő

Mobil: +36 20 667 9550

Email: info@klima-pest.hu

Email: info@klima-hutogep.hu

Projektiroda, épületgépészeti tervezés:

Dr. Kassai Miklós PhD.

Mobil: +36 20 362 8452

Email: drkassaimiklos@klima-pest.hu

Nagykereskedés, raktár:

Cím: 1173 Budapest, Pesti út 258.

Mobil: +36 30 910 7743

Mobil: +36 30 620 7469

Email: info@hfsz.hu

Ossza meg ismerőseivel!


Érdekelődés

Kassai-Klíma a Zehnder hivatalos partnere, minden jog fenntartva!
1173 Budapest, Pesti út 256. |
+ 36 1 609 4452